Seventeen-Don't Wanna Cry MV
https://www.youtube.com/watch?v=zEkg4GBQumc

2015. október 30., péntek

~4.rész: DK és S.Coups vallomása, egy jó kis este a Seventeen-nel~

Be mentünk a recepcióra. Ám egy meglepetés is volt ott...Chaseok ott ült a kanapén és a földet bámulta.
-Chaseok.-guggoltam le elé.-Mi a baj?
Semmi válasz. Ki sírt szemeiből mindent le tudtam olvasni. Arca sápadt volt és karikásak voltak a szemei is.
-Héj, mi a baj?-guggolt le mellém Jae.-Cha, ebből nem tudunk meg semmit, ha nem mondasz semmit.
-S-s-sajnálom, nem vagyok jó leader.-törölte meg a szemeit.
-Ne mondj ilyet, te jó leader vagy.-mondtam.-Most nem lennénk ilyen ügyesek, ha te nem lennél.
Végül felállt és ki sétált az ajtón.
-Héj, állj meg!-mondta Jae, majd utána mentünk. Joshua kérdően nézett minket, mire ő is utánunk jött.
Egy parking mentünk el. Be sétáltunk a közepéig, ahol egy szökőkút állt. Emlékszek erre a helyre...itt találkoztunk először. Hátra néztem Joshua-ra, aki mosolygott, én pedig le ültem a szökőkút szélére. Az ujjamat bele mártottam a vízbe, mire Chaseok ült le elém.
-Azért tűntem el, mert gondolkodni akartam...Nem akartalak titeket megijeszteni, egész egyszerűen csak ki kellett ürítenem a fejemet.
-De hívhattál volna, tudod jól, hogy én tudnék neked segíteni.-öleltem meg.
-Menjetek haza, nehogy aggódjanak értetek, majd én is haza megyek.-mondta Chaseok, mire bólintottunk és vissza indultunk a kocsihoz. Egész úton csendben voltunk és egy szót se szóltunk. Haza vittük Jae-t, majd elindultunk mi is haza a dormba. Miután megérkeztünk, fel mentünk a 7. emeletre és belépve a lakásba, mindenkin kint ült az ideg az arcán.
-Hol voltatok?-kérdezte Jun.
-Haneul-nak volt egy kis dolga.-mondta Joshua.-De aggodalomra semmi ok.
-Még hogy nincs ok?! Tudod milyen ideges voltam?!-állt fel idegesen S.Coups.-Mindketten menjetek a szobátokba, ma már látni se akarlak titeket.
Bólintottunk, majd mind ketten el mentünk a saját szobánkba. Le dőltem az ágyamra és sírni kezdtem. Nem, nem merem felfogni, hogy ez történik velem. Hirtelen kopogtak az ajtón. Nem válaszoltam, de nem is érdekelt. Még egyszer kopogtak, de most határozottabban.
-Nem akarok senkit se látni, hagy.-fúrtam a fejemet a párnámba.
-Eressz be, beszélnünk kell.-hallom DK hangját.
DK velem akar beszélni? Ugyan miért? Le töröltem a könnyeimet az arcomról, majd ki nyitottam az ajtót. DK bejött a szobámba, majd le ült az ágyamra.
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Ássuk el a csatabárdot, ha már 1 évig együtt kell élnünk.-mondta.
-Azok után, amiket tettem?-kérdeztem.
-Át gondoltam ezt az egész hacukát, és rájöttem, hogy te elég értékes gyakornok vagy.
-De hiszen egyfolytában szidtalak titeket...
-De a többiek ezt már el felejtették. Megláttak benned valamit és ezért már nem haragudnak rád. Én nem találtam meg azt a kis fényt és én ezt majd meg szeretném keresni.-állt fel és közelebb lépett hozzám.-Azt akarom, hogy újra legyünk jóba és ne vesszünk össze. Lehetséges ez?
-Adj időt.-mondtam.-Nem tudom még, hogy mit akarok.
-Gondold át...mert én nem akarok haragban lenni veled.-mondta, majd ki ment.
Át futottak az agyamon, amiket DK mondott. Nem tudom még én se, hogy mit akarok. Sóhajtva fogtam a pizsimet és a fogkefémet és mentem fürdeni. Engedtem egy kád fürdővizet, majd bele ültem. Úgy kb 1 óráig ázhattam, mire kopogtak.
-Haneul, bejöhetek?-hallom S.Coups hangját.
-Épp fürdök.-mondtam.-De gyere.
-Tudunk beszélni?-kérdezte.
-Igen.-bólintottam.
S.Coups bejött és le ült a földre, hátát pedig a kádnak támasztotta. Lehunytam a szememet és vártam a leszidást, hogy szó nélkül léptem le ráadásul Joshua-val, tehát tuti ezért fog kiosztani.
-Sajnálom.-mondta. Nem értettem mire akart ezzel célozni, így inkább tovább hallgattam.-Sajnálom, amiért úgy néztem rád, mint egy idiótára, mint egy hülyére...mint egy ribancra. Pedig 15 évesen nem igen lehetsz ribanc, de mindegy.
-Mintha az apámat hallanám, ő is le ribancozott.-sóhajtottam.
-Szent a béke, vagy még mindig haragszol?
-Én sose haragudtam rátok...ti voltatok azok, akik nem akartak látni. DK szerint láttok bennem valamit és érdekelne, hogy mit.
-Amióta csak az eszemet tudom, kb azóta várok az igazira...Miután találkoztunk és összevesztünk, rá jöttem, hogy bírlak téged. Mikor megtudtam, hogy minket húztál, összeszorult a gyomrom annyira féltem, hogy mit fogsz reagálni. DE. Örülök, hogy itt vagy és, hogy remek táncos leszel.
-Azt hittem, hogy látni se akartok. Mindenki arcáról leolvastam, hogy legszívesebben elküldenének a jó büdös életbe...de nem. Mingyu úgy nézett rám, mint aki egyből meg akarna ölni.
-Mégis befogattak téged...arra nem gondolsz?
-Coups...Seungcheol...én még mindig úgy érzem, hogy csak egy kis porszem vagyok itt köztetek...Seungkwan, Woozi, Dino és Joshua csak azért beszél velem, mert ők olyanok, mint egy....
-Mint ha a testvéreid lennének, nem?-nézett rám.-Bírlak téged és szerintem ne legyünk haragban, oké?
-DK is, te is...csak emiatt az 1 év miatt?-kérdeztem.
-Nem csak emiatt...Joshua miatt is. Amióta ismer téged, azóta minden 2. mondata te vagy.-kuncogott.
-Pedig én nem is őt kedvelem...hanem Minghao-t.-fújtam ki a levegőt.
-Minghao-val is jóba vagy?-kérdezte meglepetten.
-Ühüm.-bólintottam.-Amióta az a tánctermes kaland volt...azóta.
-Te lefeküdtél vele?!-kerekedett el a szeme.
-Nem, dehogyis. Csak az egyik kedvenc táncomat táncolta el és...azóta.-vigyorogtam.
-Azért Joshua-t se felejtsd el, oké?
-Oké.-mosolyogtam, majd Seungcheol fel állt és ki ment.
Én is kimásztam a kádból, majd gyorsan meg törölköztem és felvettem a pizsimet. Kilépve a fürdőből, Jeonghan vidáman ment ki a nappaliba.
-Jössz filmet nézni?-kérdezte Jeonghan.
-Mit nézzünk meg?
-Kavarás. A többiek szerint jó film
-Te láttad már?
-Nem, de nagyon kíváncsi leszek.
Ki mentünk a nappaliba, ahol a többiek ültek. Hol a kanapén, hol a földön...mintha otthon lennék. Jeonghan le ült a földre, engem pedig beültettek DK és S.Coups közé. Nem elég, hogy mind kettő ki akar velem békülni, de még ez is, hogy köztük ülök.
-Kellene majd csinálni képet a hajadról.-túrt bele a hajamba S.Coups.
-Ez nem is rossz ötlet.-vigyorgott DK.
Minghao elindította a filmet, mire lefagyott a keze.
-Itt mit nyomjak?-nézett értetlenül ránk.
-Ad csak.-vettem el tőle, majd beállítottam a kínai feliratot, hogy azért értsék, hogy miről van szó.
Elkezdtük nézni a filmet. Annyit röhögtünk, mint még soha. Mikor már a film háromnegyedénél jártunk, a fiúk már bealudtak, kivéve Dino, S.Coups és Joshua. Már én is az alvás szélén voltam, mire DK a fejét a vállamra hajtotta. Akkor szakadt el bennem valami és meg fogtam DK kezét. Elmosolyodott és ő is megfogta a kezemet.
-Héj, ügye nincs semmi köztetek?-kérdezte Dino.
-Miért lenne?-kérdeztem.
-Gyanúsak vagytok ám nekem.-vigyorgott.
Miután vége lett a filmnek, mindenki elment aludni.

2015. október 26., hétfő

~3. rész: Első nap a Seventeen-nel~

A tegnap este nem alakult fényesen. Haneul nem aludt semmit, de még a Seventeen sem. Na de a reggel hogy is nézett ki?

Reggel egy sikításra keltem fel. Jeonghan-é volt az. Ajjaj, a hajam maradékát rossz kukába dobtam. Ki másztam az ágyamból, majd megdörzsölve a szememet léptem ki a szobámból.
-Valakit megkopasztottak.-sápadozott Jeonghan.
-Nyugodj már le ember, nem történt semmi baj.-nyugtatta Minghao.-Lehet, hogy Dino levágta a haját és rossz szemetesbe dobta.
Na ekkor el szakadt Jeonghan-nal a cérna és olyan fal fehér lett, mint a fal. Csendben mentem el előttük, mire valaki visszarántott.
-A hajad...-mondta Mingao, mire Jeonghan neki dőlt a falnak és még sápadtabb lett.
-Jesszusom.-mondta Jeonghan, mire Coups jött ki a szobájából.
-Mi ez a lár...-kezdte, mire megakadt a tekintete rajtam.-Mi történt a hajaddal?
-Semmi.-mondtam, majd otthagyva őket mentem be a konyhába.
Dino, Seungkwan, Vernon, DK és Joshua már nagyban ették a reggelijüket, mire Dino kezéből kiesett a szendvics.
-Dongsaeng.-nézett rám, mire a többiek is rám néztek.
-Your hair is...-kezdte Joshua, mire DK felállt és elém lépett.
-Ez mi?-bökött a hajam felé.
-A hajam?-válaszoltam kérdéssel.
-Ennyire be vagy depizve, hogy nem a noonakhoz kerültél? Fogadd el, hogy itt farkas törvények vannak.-mondta, majd be ment a szobájába.
-Szerintem jól áll neked.-villantott felém egy mosolyt Joshua.-Sőt, a hosszúnál is jobb ez.
-Szerintem is cuki.-helyeselt Seungkwan, mire Woozi jött ki álmosan a szobájából.
-Nem aludtam semmit.-dörzsölte meg a szemét.-Hol a tejeskávém?-kérdezte.
Na ne, ez most kiütötte a cukiság mércét nálam. Hogy lehet egy 19 éves fiú ennyire cuki. Le ült az asztalhoz, mire Joshua elé rakta a tejeskávét.
-A stúdióban aludtál, ügye?-kérdezte vigyorogva Seungkwan.
-Honnan veszed?-kérdezte.
-2 okból. Nem jöttél be este a szobába, más részt, pedig lencse végre kaptunk téged a plüss maciddal.-vigyorgott.
-Hogy MI?!-nyíltak ki a csipái, mire Dino a kezébe nyomta a telefonját, amin le volt fotózva Woozi. Vörös fejjel adta vissza Dino-nak a telefont, majd ő is lesápadva itta meg a tejeskávéját.
-Úúú, eszembe jutott egy koreo, pill és jövök.-mondta Dino, majd PIZSAMÁBAN kiviharzott a konyhából.
-Legalább öltözz át, nehogy megfázz.-mondta Woozi.
-Amúgy a hajad...-méregette a hajamat Vernon.-Fura, de egyben aranyos is.
-Köszi.-erőltettem egy mosolyt, mire Joshua a kezembe nyomott egy bögre teát...azaz zöld teát.
-Ettől jobb lesz a napod.-mosolygott.
-Köszi.-mosolyogtam, majd rá néztem a többiekre, akik ugyanúgy mosolyogtak.
-Egy bibi van a hajaddal.-kezdte Woozi.-Ma el viszlek fodrászhoz és azt fogjuk csinálni, hogy egy olyan hajat varázsolunk neked, ami a T-ara-s Eunjung noona-nak volt a Day by day-ben.
-Egyik fele rövid a másik meg hosszú?-nézett rá Vernon.
-És ha mondjuk be is lenne festve a hajad mondjuk...-tűnődött el Joshua.
-Úúú, legyen gránátalma vörös, az olyan szép.-álmodozott Seungkwan.
-Álmodozz csak.-kuncogott Vernon.-Hyung, mi lenne ha mondjuk olyan ombrés lenne neki.
-Zöld színű ombre.-vigyorgott Joshua.
-A fekete hajához szépen mutatna.-túrt bele a hajamba Woozi.
Ameddig ezen beszélgettek, el is telt az idő és Dino már vissza is érkezett a táncból. A fiúk el magyaráztak neki mindent, majd betoltak a szobámba, hogy öltözzek át. Gyorsan ki választottam egy fekete legingset, arra fel vettem egy farmer rövid nadrágot, a derekamra az egyik fekete-piros kockás ingemet, pólóként pedig a 24K-s pólómat vettem fel, amit még Chaseok-tól kaptam a szülinapomra. Le mentem az emeletről, majd fel vettem a piros conversemet. A többiekre se kellett várnom sokat. Woozi is hamar elkészült, meg Dino és Seungkwan is.
-Joshua nem jön?-kérdeztem.
-Szólítottál?-állt meg Woozi mellett mosolyogva.-Na induljunk, mert még próbálnunk is kell.-vigyorgott, majd kilépve a dormból indultunk el a fodrászhoz. A fiúk mindent el magyaráztak a fodrásznak, mire hátra vittek egy szobába, ahol volt egy hajmosó szék és persze maga egy másik szék, ahol a hajamat csinálták meg. Először megmosták a hajamat, majd miután leültettek a másik székbe, egy hajnövesztő szert kentek a hajamra, amitől el kezdett nőni a hajam. Miután a kellő hosszúságra megnőtt, el kezdte vágni, majd festeni a hajamat a fodrász. Úgy 1 óra után mosolyogva néztem a fiúkra. Mind mosolyogva néztek rám, de mintha Joshua másképp nézett volna rám. A szeme csak úgy csillogott és ahogy rám nézett...mindent elárult...kedvel engem. Mosolyogva köszöntem meg a fodrásztól a hajamat, majd Woozi ki fizette.
-Ezt...-kezdtem, mire mosolyogva karolt át.
-Vedd úgy, hogy ez a Vocal team ajándéka.
-De Jeonghan és DK el se jöttek.-mondtam.
-Össze dobtuk.-mondta Seungkwan.-Azaz DK pénztárcájából vettem ki egy keveset, Jeonghan-tól pedig kölcsön kértem, de azt nem mondtam meg neki, hogy miért.
-Én pedig odaadtam Woozinak az én részemet.-mondta Joshua.
-A Perfonmance team-től pedig mást fogsz kapni.-vigyorgott Dino. Vissza mentünk a dormba. Mindenki csinált valamit, mire DK jött ki a szobájából. Biztos voltam benne, hogy le fog szólni engem, de helyette inkább Seungkwan elé állt.
-Tegnap te vettél ki a pénztárcámból valamennyit?-kérdezte.
-Nem.-válaszolta. A kis hazug. Próbáltam nem nevetni, de ez sikerült is, mert Minghao ragadta meg a kezemet és vonszolt le a táncterembe. Le ültetett a tükör elé, hogy lássam magamat. Nem szóltam semmit. Csendbe figyeltem, amint bajlódik a zenelejátszóval, mire felcsendült egy ismerős dal. Akaratlanul is el mosolyodtam. Az ABBA-tól a Super Trouper-t rakta be és arra kezdett el táncolni. Pontosan úgy mozgott, ahogyan a filmben is. Elkezdtem énekelni a refrént, mire vigyorogva táncolt tovább. Felálltam, majd én is beálltam hozzá táncolni. A zene végén el dőltem a földön és vigyorogva néztem a plafont.
-Tetszett?-kérdezte mellém feküdve.
-Nagyon.-mosolyogtam.-Honnan tudtad, hogy ez az egyik kedvencem?
-Csak tippeltem.-mondta.-Gondolom a filmet is láttad.
-Akárhányszor megtudnám nézni.-vigyorogtam.
-Nagyon jó lett a hajad, le a kalappal.
-Köszi.
-Na gyere, együnk valamit.-ült fel, mire én is felültem. Elindultunk vissza a dormba. Már mindenki evett, mire Mingyu úgy nézett ránk, mintha valamit ettünk volna.
-Itt az úgy párosunk.-mondta kuncogva.
-Héj, vigyázz a szádra.-pöckölte meg a fülét Minghao.
-Nem mondtam semmi rosszat.-röhögött.
Mindenki nevetett, kivéve DK, aki inkább az evéssel volt elfoglalva. Le ültem Jeonghan mellé, aki nagyon bámulta a hajamat.
-Van valami a hajamon?-kérdeztem félve.
-Azt hiszem szerelmes lettem a hajadba.-gyönyörködött Jeonghan.
-Tessék, egyél.-rakott elém egy tál rament Minghao.
-Köszi.-mondtam, majd neki láttam enni.
A nap további részében nem csináltunk semmit. Vissza mentem a próba terembe. Szerencsére senki se volt ott. Leültem a földre, majd felhívtam Jaehyuk-ot.
-Nini, csak nincs gond?-köszöntött Jae.
-Csak hallani akartam a hangodat.-mosolyogtam.
-Milyen a fiúkkal?
-Hát...aranyosak nagyon.-mondtam mosolyogva.-De DK és Coups...nem tudom hogy élem túl.-sóhajtottam.-Neked milyen az új környezet?
-Hát...őszintén? Elég fura, hogy így csak fiúkkal vagyok. Hiányzol nagyon.
-Hidd el te is...Chaseok-ról van híred?
-Nincs, nem veszi fel.-sóhajtott.-Azt se tudom, hogy még a lányokkal van e.
-Ezt úgy érted, hogy...-álltam fel.
-Mikor legutóbb Lime noona-val találkoztam, azt mondta, hogy Chaseok nem jött haza este és nincs meg, nem találják sehol.
-Pedig 1 napja váltunk el.-mondtam.-Jae, a régi dormnál találkozunk.-mondtam, majd letettem és futottam vissza a dormba. Fel vettem egy pulcsit, majd rohantam ki a kocsihoz.
-Haneul!-szólt utánam egy hang.
-Joshua...-fordultam meg.
-Hova mész?
-Vissza kell mennem a régi dormhoz.-mondtam.
-Történt valami?
-Nem történt semmi, nyugodj meg.-nyugtattam meg.
-Veled megyek, nem érdekel, gyere.-mondta, majd miután a lifttel le értünk a földszintre, beültünk a kocsiba és elindultunk a régi dormhoz. Jae már ott várt, mire kiszálltam és szorosan megöleltem.
-Nincs itt.-mondta.-Nem tudom, hogy hol van.
-De mégis mi történt vele?-kérdeztem könnyes szemmel.
-Nem tudom...gyere, szóljunk a rendőrségen.-fogta meg a kezemet, majd beszálltunk a kocsiba és el mentünk a rendőrségre.
Be mentünk a recepcióra. Ám egy meglepetés is volt ott...

2015. szeptember 18., péntek

~2.rész: Egy másik dormban~

Az eredeti felállás ez lett: Jaehyuk-Nu'est, Chaseok-Hello Venus, Haneul-Seventeen.
Mivel mindenki úgy hitte, hogy Haneul a Hello Venus-al fog tartani, így kisebb nagyobb gondok is akadtak a Seventeen illetve a Hello Venus dormjában. Mivel a Seventeen tagok fiút vártak haza, addig a Hello Venus lányok egy lányt akartak. Chaseok és Haneul először megpróbálták meggyőzni az igazgatót, hogy cseréljenek, de ezt nem lehetett. Este a dromban Jaehyuk, Chaseok és Haneul megbeszélik, hogy mégis hogyan tovább.

Ezt nem hiszem el. De miért? Miért kell nekem a Seventeen-hez mennem? S.Coups-al így is haragban vagyok, nem hiányzik, hogy 1 évet egy fedél alatt legyek vele. Össze pakoltam a cuccaimat és ki vittem őket a nappaliba. Le ültem a kanapéra és az arcomat a kezembe temetve kezdtem el sírni. Két kar karolt át engem, én pedig szorosan hozzá bújtam.
-Nem lesz semmi baj, túl éljük.-mondta Jaehyuk.
-Nem akarok nélkületek lenni.-mondtam.
-Figyelj csak, ha baj van hívj, én meg érted megyek. Nem tudom, hogy hogyan, de érted fogok menni.
-Készen vagytok?-jött ki sóhajtva Chaseok.
-Igen.-bólintottam, majd le töröltem a könnyeimet.
-Ne sírj, azért, mert külön vállunk, nem azt jelenti, hogy fel is oszlunk.-guggolt le elém Chaseok.-Légy erős maknae, oké?
-Oké.-mondtam, majd megölelt.
Ki léptünk a dormunkból. Chaseok bezárta az ajtót, majd le mentünk a portáshoz és leadtuk neki a kulcsot. Kiléptünk az utcára. Előttünk volt 3 fekete autó. Mindegyiknél ott álltak a többiek. Sóhajtva megöleltük egymást a fiúkkal, majd elindultunk a kijelölt járműhöz. Beraktam a csomagtartóba a cuccaimat, majd beültem a kocsiba és elindultunk a Seventeen dormjába. Egész úton csendbe voltam.  Nem akartam jobban rontani a helyzetet köztem és Coups között, így jobb ha némán hallgatok. A csendet végül Hoshi törte meg.
-Annyira nem lesz vészes, sőt, szerintem ha többet gyakorolsz velünk, akkor lehetsz még jobb is.-mosolygott rám, majd mire Coups-ra nézett, lefagyott a mosoly az arcáról. Ettől féltem. Nem fogok szerintem senkivel se beszélgetni, ha Coups mindenhol ott van. Miután megérkeztünk a dormhoz, ki szálltunk a kocsiból és a cuccomat kivettem a csomagtartóból. Csendben ballagtam Hoshi és Coups mögött. Beszálltunk a liftbe, majd fel mentünk a 7. emeletre. Beléptünk a dormba, mire 11 fiú ugrott elő és köszöntöttek.
-ISTEN HOZOTT!!-mondták vidáman, majd mindenki lefagyva állt meg, mikor megláttak. Igen, én is ilyen reakcióra gondoltam.
-Leader megbeszélés, most.-mondta Woozi, majd Hoshi és Coups el vonultak az egyik szobába. A bejárati ajtóban állva, becsuktam az ajtót és a fiúkra néztem. Semmi szó. De még egy hang sem.
-Srácok itt a tor...-kezdte volna DK, mire lefagyott és a tortát is ki ejtette a kezéből.-Ügye nem...
-Mianhae.-mondtam, majd DK hátat fordítva viharzott ki a nappaliból.
-DK várj!-mentem utána, mire egy kéz fogott vissza.
-Ezen már nem javíthatsz semmit.-mondta Vernon.-Joshua hyung, mutasd meg neki a szobáját és lehetőleg ma már nem akarom látni.-engedett el, majd némán kezdtem el követni Joshua-t. Megmutatta a fürdőszobát is. Miután a szobámhoz értünk, fiús stílusú volt.
-Kicsit fiús, de mivel nem lányt vártunk...-kezdte mondani valóját.
-Nem baj.-mondtam.-Engem nem zavar.-sóhajtottam, majd le raktam a cuccaimat az ágyamhoz és neki álltam ki pakolni.
-Segítsek?-kérdezte.
-Nem kell, majd megoldom.-erőltettem egy mosolyt, mire bólintott, majd becsukta az ajtót. Eldőltem a földön, majd el eredtek a könnyeim. Ez nem fair egyáltalán. Tudom, hogy 2 évig éltem fiúkkal, de ez akkor  sem ér. Fiút vártak? Hát meg kapják. Elő kerestem egy ollót a táskámból, majd a pizsamámat, a fogkefémet és fokrémemet és a törölközőmet fogva mentem be a fürdőbe. Bezártam az ajtót. Le vettem a ruháimat, majd beállva a zuhany alá engedtem magamra a langyos vizet. Gyorsan le fürödtem, majd kilépve a tusoló alól, meghallottam a fiúk hangját, amint jó éjszakát kívánva a másiktól mentek el aludni. Sóhajtottam egyet, majd az ollót a kezembe véve kezdtem el vágni a hajamat. A levágott hajamat gyorsan egy zacskóba raktam és kidobtam a kukába. A tükörbe nézve, egy rövid, fekete hajú lány nézett vissza rám. Fel vettem a pizsamámat, majd osonva vissza siettem a szobámba. Megigazítottam a rövid hajamat, hogy álljon valahogy. El dőlve az ágyamon azon gondolkoztam, hogy vajon a fiúk hogy jártak?

Chaseok-ot a lányok vidáman fogadták és úgy tekintettek rá, mintha a kis öcsikéjük lenne. Jaehyuk-ot a Nu'est-es fiúk nagyon örömmel fogadták. Ren, Baekho és Minhyun oly vidámsággal várakoztak, hogy egyből mindent el magyaráztak Jae-nek. Eközben a Seventeen dormjában is zajlott az élet. A 3 leader, Hoshi, Woozi és S.Coups megbeszélték, hogy mi lesz Haneul sorsa, és abban maradtak, hogy adnak neki egy esélyt, hogy megpróbálja. A többi Seventeen tag viszont oly annyira le sokkoltak, hogy az éjjel nem aludtak semmit. DK még mindig haragszik Haneul-re, de hogy miért, az a részek alapján ki fog derülni.

*Írói megjegyzés:
Annyeong~~
So, mivel ez egy picit rövidre sikeredett, így kicsit izgalmasabb is, ügye? :D Na jó, nem annyira. Igazából ez egy kiegészítő rész az 1. részhez, hogy az aznapi este hogyan zajlott le. Viszont igyekezni fogok hozni a részeket időben, de mivel suli van, így nem annyira vagyok gépnél :( igyekszek hozni nektek friss részeket is ^^ 

~Haneul

2015. szeptember 17., csütörtök

~1.rész: Sorsolás~

Ma is szép nap köszöntött a Pledis gyakornokaira. Mint a mai nap is, gyakorlás ezerrel és küldetések megoldása. Haneul, Jaehyuk és Chaseok lassan 2 éve gyakornokok és most jött el az ideje annak, hogy szokják az osztozkodást. A gyakornokok élet kora 17 és 15 év közé esik. Viszont a mai nap más lesz nekik, mivel egy újabb küldetést kell megcsinálniuk és gyakorolniuk is kell, hogy debütálhassanak, de ehhez még egy 1 év kell.

-És akkor egy, két, há'!-számolt vissza Chaseok és el kezdtük előröl a táncot. Lassan 2 éve gyakorlunk, mint az állat, hogy lehetőleg a következő évben már debütálhassunk, mint csapat. Már az utolsó energiámat is belefektettem a táncba, mire a tánc végén kidőlve a padlón kapkodtam a levegő után. Jaehyuk kinyitotta az ablakot, majd ő is kidőlt a padlón.
-Ügyesek voltunk.-vigyorgott fáradtan, mire Chaseok le dőlt közénk.
-Már csak 1 rohadt év és vége van, onnantól pedig a topon leszünk.-mosolygott Jaehyuk.
-Nem hiába vagy a legjobb leaderünk.-mosolyogtam.
-Ha ezt betanultuk valami újat kéne mutatnunk az igazgatónak.-töprengett el Jaehyuk.
-Tudjátok van az egyik Seventeen tag, asszem Minghao-nak hívják. Na, ő tudna nekünk új táncot mutatni.-ült fel Chaseok.
-Te bolond vagy.-ült fel mellé Jaehyuk.
-De én össze vesztem az egyik Seventeen-es taggal.-ültem fel sápadva.
-MI?!-néztek rám.
-Történt egy kis összetűzés köztem és S.Coups közt.-magyaráztam.
-Te tiszta hülye vagy.-mondta Jaehyuk.-Pont a leaderrel? És mi lesz, hogy ha mondjuk ezzel a süsüvel fogsz össze veszni?-bökött Chaseok felé.
-Akkor még mindig ott a JYP.-mondtam.-Emlékszek, mikor kicsi voltam, mindig azzal piszkáltam anyámékat, hogy el megyek a JYP-hez gyakornokként.
-Szép álmok, de most a Pledisnél vagy, tehát koncentrálj.-mondta Chaseok.-Na, várjuk meg szerintem az igazgatót és utána menjünk haza a dormba aludni egyet.
-De jó lesz a pihe puha ágyamba aludni egyet.-álmodoztam.
-De előbb mindannyian le fogtok fürdeni.-mondta Jaehyuk.-Nem akarok hétvégén mosni rátok.
-Értettük.-mondtuk Chaseok-kal, majd felálltunk és el kezdtünk pakolni, mire az igazgató bejött. Illedelmesen köszöntöttük őt, majd mögötte még 6 ember jött be. Nekik is illedelmesen köszöntünk. Az a 6 ember nem volt más, mint a Hello Venus eonniek, a Nu'est oppak és a Seventeen oppak. A Hello Venus-ból Lime és Nara eonniek voltak jelen, a Nu'est-ből Aron és JR oppa, míg a Seventeen-ből S.Coups és Hoshi volt jelen. S.Coups-ra félve néztem, de nem látszódott rajta düh vagy gyilkos tekintet. Az igazgató elmagyarázta, hogy  mivel már jövőre debütálunk, így szoknunk kell a közösséget is.
-De mi már megszoktunk az osztozkodást, sőt, már nem is veszekszünk semmi miatt.-mondta Chaseok.
-Ki a leader?-kérdezte JR.
-Én.-mondta Chaseok.
-És ki a maknae.-kérdezte tovább.
-Én.-mondtam.
-Mennyi a korotok?
-Chaseok 17, Haneul 15, én pedig 16 éves vagyok.-mondta Jaehyuk.
-A következő fog történni,-kezdett bele az igazgató.-Megnézzük, hogy csapatban hogy teljesítetek táncban, illetve énekben, utána meg egyénenként nézzünk meg titeket táncban illetve énekben.
Jaehyuk kicsit összerezzent, hisz őt, mint visual és rap pozícióra szántuk. Chaseok külön megmondta neki, hogy az éneket felejtse el, hisz nem tudja jól kiénekelni a hangokat, helyette inkább rappeljen. A nézők leültek az asztalhoz, majd egy csapat megbeszélésre ki mentünk a teremből.
-Ez nem fog menni.-dőlt a falnak Jaehyuk.-Mi van, ha elbukok?
-Ez csak egy próba lesz, még tudunk javítani rajtad, ha béna leszel.-mondta Chaseok.-Egy a lényeg, ha valamit el rontunk, kijavítjuk, oké?
-Oké.-bólintottunk Jaehyuk-kal.
-Bízok bennetek.-ölelt meg minket.
Vissza mentünk a terembe, majd énekléshez készen állva álltunk be a helyünkre. Bekapcsolták az Angel-t az MFBTY-től. Mivel Jaehyuk rapper, így nem volt gondja a szöveggel, viszont Chaseok-nak néhol ingott a hangja, de hát őt inkább a vokalista szerepre osztottuk be. A dal végén megtapsoltak minket, majd a ZE:A-től a Mazeltov-ot kezdtük el táncolni. Már kicsit fáradtunk, de bírtuk szusszal. A tánc végén kicsit pihentünk, majd el kezdtünk készülődni a szóló részhez. Chaseok a Vixx LR albumról Leo szóló dalát választotta és táncnak pedig az A-Jax One 4 U dalát választotta. Jaehyuk G Dragon-tól a Crooked-et választotta, táncként pedig a Teen Top Rocking dalát választotta. Én dalként Davichi Cry Again választottam, táncként pedig Cross Gene Play with me dalát választottam. El is kezdődtek az egyéni produkciók. Chaseok remekül teljesített énekben is, meg dalban is. Jaehyuk is jól teljesített, sőt, Lime eonnie odáig volt érte. Én következtem. A szívem már a torkomban volt. Ki fújtam magamból a levegőt, majd neki kezdtem a dalnak. Ez még jól is ment és igyekeztem megfelelni, ahogyan Chaseok mondta. Az ének után a tánc következett. Sikeresen vettem az akadályt, mire rontottam egyet. A refrénnél rossz irányba kezdtem el mozgatni a fejemet, de nem adtam fel, hanem tovább táncoltam. A dal végén kifújva a levegőt álltam meg, majd félve az igazgatóra néztem.
-Mennyit gyakoroltál erre a táncra?-kérdezte az igazgató.
-2 hetet.-mondtam. Már kerülgetett a sírás határa, majd ökölbe szorítottam a kezemet és igyekeztem vissza fojtani a sírást.
-Tudod, hogy rontottál, igaz?
-Igen.-mondtam.
-Én láttam benne az igyekezetet, szerintem nagyon ügyes volt és hiába 15 éves, szerintem már most debütálhatna, persze miután sokat gyakorolt.-mondta Nara eonnie.-Én még adnék neki egy esélyt.
-Én azt mondom neki, hogy még gyakoroljon és még várjunk a debütálásával.-mondta S.Coups. Tudtam, hogy le fog húzni, tudtam.
-De már így is sokat halogattuk, jövőre már debütálnia kellene.-mondta JR.-Figyelj, ha jövőre debütálsz, megígéred nekem, hogy sokat fogsz gyakorolni?-nézett rám.
-Igen.-bólintottam. Legalább JR lát bennem valamit.
-Mondjuk én még a táncon egy nagyon picit csiszolnék, de ha gyakorolni fogsz sokat, akkor lehetsz még jobb.-mosolygott Hoshi.-Haneul, amióta itt vagy gyakornokként azóta jól ismerlek és tudom, hogy te tudsz ennél többet, sőt, ha lesz rá alkalom, akkor szeretnék veled többet táncolni.
-Többiek?-kérdezte az igazgató.
-Egyetértek Nara-val, adjunk neki még egy esélyt.-mondta Aron.-Sose lehet tudni.
-Lime?
-Adjuk meg neki a lehetőséget arra, hogy jövőre megpróbálja.-mondta, majd rám mosolygott.
Mosolyogva köszöntem meg, majd a fiúk mellém álltak és úgy néztünk a nézőkre.
-Itt van ez a 3 cetli, mindegyiken rajta azzal, hogy most hova is fogtok kerülni a debütálásotokig.-mondta az igazgató. Megfogtunk egymás kezét a fiúkkal, majd úgy vártuk az ítéletet.-Mivel mind a 3-an jól teljesítettek, így azt szeretném, ha Haneul most kihúzná, hogy ő kihez is fog kerülni.
Oda léptem az asztalhoz, majd a kis dobozból kihúztam azt a cetlit, amin a következő állt: Seventeen. A fiúk is kihúzták a sajátjukat. Jaehyuk megy a Nu'est-hez, Chaseok meg a Hello Venus-hoz. Remegve álltunk vissza a helyünkre és vártuk a vég ítéletet, hogy mi lesz...

2015. szeptember 11., péntek

~Bevezető~

Milyen lehet az, hogy össze zárnak téged 13 fiúval 1 évre? Igen, ez a Pledis Etertainment, aki ha teheti a gyakornokokat össze rakja különböző bandákkal. Haneul, Chaseok és Jaehyuk lassan 2 éve gyakornokok a Pledis-nél és most jutottak el odáig, hogy egy adott bandánál kell lenniük 1 évig, hogy szokják a közösséget. A sorsolásban 3 banda van, a Nu'est, a Hello Venus és a Seventeen. Vajon, hogy fog alakulni a 3 főhősünk története? Ki melyik bandába fog kerülni 1 évre?